Vogézeki kirándulás
Szombaton hajnalban érkeztünk meg Strassbourga. Kicsit fáradtan ugyan, de annál nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele ennek a gyönyörű városnak a felfedezésébe. A város történelme mintegy 2000 éves. Az elzászi város számtalan kis csatornájával minket Velencére emlékeztetett. Megnéztük az Európai Parlament monumentális épületét, de itt található még az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága is, nemhiába szokták Strassbourgot Európa egyik politikai fővárosának tartani. Nekünk mégis a legjobban a Ill szigeten elterülő történelmi belváros Grand Ile tetszett,mint megtudtuk az Unesco 1988-ban felvette a Világörökség listájára.. .szerintünk jogosan, mert a „Gyönyörű kertek, paloták, pompa és fényűzés a francia királyokkal együtt költözött a városba…”
Másnap elindultunk az A35ös úton lefelé, hogy megnézzük a Franciaország egyik legeredetibb állapotában fennmaradt középkori lovagvárát a Haut Koenigsbourgot. 
A 12.században épült vár egy ideig a Habsburg dinasztiának adott helyet, majd a 20. század elején az eredeti tervek és állapotokat figyelembe véve teljesen felújították, így megcsodálhattuk a korhű lovagtermeket és bástyákat. Egy jó ebéd után nekivágtunk a Vogézek hegyvonulatnak ahol is Cernay városából kiindulva a Route des Cretes útvonalat követve vágtunk neki a hegyvonulat felfedezésének. Az útvonalon rengetek a háborús emlékmű, mivel a II. világháborúban ez frontvonal volt. Első megállónk Vieil Armandnál volt,a II. világháború elesettjeinek állít emléket. Megnéztük a múzeumot és a több ezer egyforma fehér kereszttel teli temetőt, megrázó látványt nyújtott. Majd utunkat a Grand Ballon csúcs felé vettük, amely a Vogézek legmagasabb (1424 m) pontja.
Már messziről látható egy óriási fehér gömb a hegycsúcson, ami mint megtudtuk egy működő radarállomás.
A táj kopár ugyan, de a kilátás a környező vidékre nagyon szép és persze itt is volt háborús emlékmű, mint számtalan más helyen Franciaországban, de ez már majd egy következő blog témája.
Hozzászólás