Horalky

Nagy utazás

2009. július 27.

Egész évben június 25.-ét vártam, ezen a napon ugyanis nekivágtunk 12 diákkal és néhány tanárral egyetemben a nagyvilágnak. Magyarországon majd Ausztrián át, Csehországon keresztül elértük Németországot, ahol megpihentünk. Egy kiadós alvás után nekivágtunk újra az útnak és délután elértük a rostocki kikötőt, ahonnan 2,5 óra alatt komppal átjutottunk Dániába. Autóbuszra szálltunk és a főváros felé vettük az irányt. Koppenhágában meglátogattuk a városházát, a parlamentet, sétáltunk a vízparton és megnéztük Dánia nemzeti szimbólumának kikiáltott Kis hableányt. Utunk ezután Svédországba vezetett, Malmobe. Sok minden szépet láttunk ott is, de az élményeket mégiscsak a szállásunk tetőzte, ami egy kiszuperált vagonban, puritán körülmények között valósult meg. Majd Goteborg következett. Hatalmas kikötője ámulatba ejtett bennünket, s irigykedve csodáltuk az egyetemi részt is. De a régi jól bevált szokásunk - miszerint a bevásárlóközpont parki részében megpihenve, a kenőmájas szendvicset előhúztuk és jó ízűen falatoztunk – keltette a legnagyobb felhajtást. Bátran kijelenthetem, mi is látványosságnak számítottunk ott és akkor! Délután újra útra keltünk, cél Norvégia, Oslo. Reggel megcsodáltuk a város meseszép parkját, a Frognert, skanzent látogattunk, s imádtuk, hogy mindenhová komppal közlekedhetünk. Délutáni program közé tartozott a viking hajók megtekintése, sétálás a belvárosban, ahol az Egyetemet, a Parlamentet, a Királyi kastélyt és a Nemzeti színházat is megtekinthettük. Majd újra buszra szállva éjszakai utazással Stokholmba jutottunk. 1 napos városnézés, és ismét éjszaki járattal Trelleborg következett, ahol már várt minket a komp, amellyel Németországba jutunk. Az út 6 óra volt, de élveztük minden pillanatát. 7 emeletes hatalmas kompon, mintha csak egy kis városba lennénk mindent megtalálhatunk és mondanom sem kell, hogy a 6 órás út pillanatok alatt elröppent. Németországba újra buszra szállva már az otthont céloztuk meg, így jó néhány órás utazás után végre megpillanthattuk a Budapest táblát. Rengeteg új élménnyel tértünk haza, és bár az út nagyon fárasztó volt, de minden pillanatát sikerült kiélveznünk.

Hozzászólás